Kékestetőről a sípályán lefelé Mátraháza irányába indulva, majd jobbra a sárga plusz jelzést követve egy kis séta után könnyen megtalálhatjuk a rozsdásodó fémszerkezetet, mely az ösvény felett halad át. A torony alsó lépcsőit levágták, több "Életveszély" táblát is kiraktak (már azokat is lassan megeszi az idő), de egy kicsit távolabb a bokrok között a régi szervizlépcsőt megtalálhatjuk, és követhetjük a növényzet által benőtt sáncot lefelé. A mohával, falevelekkel és földdel borított meredek betonlépcső már porladozik, néhány helyen hiányzik is, ami megmaradt a korlátból, mind mellette hever a földön. Leérve egy nyikorgó, a súlyunk alatt igencsak instabil fém lépcsőn fel tudunk menni magára a sáncra. A fa deszkák nagy része elkorhadt, a kiálló szögek sem túl biztatóak. Csak egy darabig megyünk felfelé, inkább nem kísértjük a sorsot. A kilátás már innen is fantasztikus. Furcsa belegondolni, hogy itt néhány évtizede még milyen pezsgő sportélet volt.
Egy kis történelem:
A mátraházai síugrósánc az 1930-as években kezdte pályafutását, akkor még földből épített sáncként, melynek átadására magas rangú politikusok, közéleti szereplők is érkeztek. A két világháború között nagy sikerű versenyeket rendeztek rajta. Ahogy az 50-es, 60-as években a síugró sport fejlődésnek indult, felmerült az igény egy komolyabb sánc építésére. A még most is látható, 70 méter hosszú acélból készült szerkezetet 1969-ben adták át egy nemzetközi verseny keretén belül, 5000 néző jelenlétében, ahol 7 ország 21 versenyzője indult a bajnoki címért. A hóhiány már akkor is állandó probléma volt, ezért sokszor maguk a versenyzők vitték fel a havat, amit a szél gyorsan le is fújt, vagy az eső tüntetett el. Az 1989-es Európa-kupa volt az utolsó verseny, amit tartottak rajta, azóta rozsdás mementóként őrzi az időt, amikor a síugrás még népszerű sport volt hazánkban.
Megjegyzés küldése